top of page
OLD91Y0.jpg

COACHING ÉS MENTÁLIS TRÉNING

Coaching: Welcome

Bemutatkozás

Tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem elődjében kezdtem, ahol sportmenedzserként szereztem oklevelet, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészet szakát végeztem el.
A sport gyerekkorom óta az életem része. Judoval kezdtem, majd 1998-ban megismerkedtem a ju jitsuval és azóta is ezt gyakorlom, jelenleg 2. dan fokozattal rendelkezem. 2018 óta Sojobo dojo néven tartok edzéseket Budafokon gyereknek és felnőtteknek. 2016 óta foglalkozok sport jitsuval versenybíróként, 2017-ben tettem nemzetközi bírói vizsgát. 2018 óta, mint a Magyar Sport Ju Jitsu Szakszövetség Főtitkára segíthetem a sportág fejlődését.
Azért kezdtem el foglalkozni a coachinggal, mert hiába van egyetértés abban, hogy a mentális felkészítés pont olyan fontos, mint az erőnléti, taktikai vagy technikai edzés, mégis kevesen dolgoznak a sportolók problémáival, motivációjával, elakadásaival. A versenysport köré komoly ipar fejlődött, ami elősegítette a sporttudományos innovációkat, melyben egyre nagyobb szerepet kapnak az ún. peremterületek (pl.: sporttáplálkozás, sportpszichológia, sportegészségügy) és az ott dolgozó szakemberek. Célom, hogy segítsem a jelen és jövő sportolóit a mentális versenyzési- és edzéskészségek kialakításában, valamint a teljesítményük fejlesztésében.

A célok hajtanak, amihez a siker az üzemanyag, ezért a filozófiám a teljesítmény. 

Coaching: Testimonials
bottom of page