top of page

A Sojobo Dojo bemutatkozik

Filozófiánk

Felfogásunk szerint a jitsu a versenysport, önvédelem és tradíció alkotta háromszög középpontjában található. Az, hogy ezen belül mit gyakorolsz meghatározza, hogy a háromszög melyik sarka felé húzol. A Sojobo Dojo azzal a céllal jött létre, hogy népszerűsítse a jitsut, mint életstílust és hogy tagjai megtalálják és elfoglalják a háromszög azon csúcsát, ahová tartozni akarnak.

111.jpg
Rólunk: About
letöltés_edited.jpg

Rövid történetünk

A jitsun belül mi a tradícionálisnak számító iskolából jövünk, melynek neve Nihon Tai Jitsu és Nihon Ju Jitsu. Ez a stílus Minoru Mochizuki tanítási vonalának európai örököse. Minoru Mochizuki nagyszerű judo versenyzőként Jigoro Kano (a Judo alapítója) közvetlen tanítványa volt, majd később maga Jigoro Kano küldte Ueshiba Moriheihez (az Aikido alapítója), hogy az általa tanított aikijujuitsut tanulja. Az irányzatot itthon Shihan Vikartóczky Gusztáv vezeti és képviseli.

Rövid történetünk 2018-ban kezdődött Budafokon, Apa és Fia összefogásából, akik az elmúlt 20 évben együtt járták a küzdősportok, harcművészetek útját. Nem célunk, hogy megalapítsuk a legújabb tradicionális iskolát, ehelyett a stílusunk alapjaira építve szeretnénk tovább tágítani a tanítványok és magunk tudását is, úgy, hogy mindenki maga választhatja meg, hogy a háromszög melyik csúcsa felé akar tekinteni.

Rólunk: About

Sōjōbō története

A japán mitológia számos természet feletti lényt ismer, az ezekkel kapcsolatos hiedelmek mind a mai napig jelen vannak a japán kultúrában. Sōjōbō (ejtsd: szodzsobo) a legendák szerint a tenguk királya, akinek hosszú, fehér szakálla van, hosszú orra és ereje 1000 másik tenguéval ér fel. Gyakran ábrázolják egy 7 tollból álló legyezővel, ami a kiemelet státuszának szimbóluma. Nevét arról a Kurama hegyen található Sōjōgatani völgyről kapta, ahol a legenda szerint harcművészetekre és hadtudományokra tanította a japán történelem egyik legismertebb harcosát és hadvezérét  Minamoto Yoshitsunét. A Kurama hegy másik érdekessége, hogy ezt tartják a Reiki gyógyító technika bölcsőjének.

A tenguk a japán mitológia szellemlényei, erdők, hegyek védelmezői. Sok mese szól a tenguk harcművészetekben való jártasságáról, idővel nevük összefonódott háborúkkal és nagy csatákkal. A tengukat félig emberszerű, félig madár alakú lényként ábrázolták. A tudással bíró tenguk, a daitenguk (óriás tengu), akik inkább emberszerűnek, míg a tudatlanok a kotenguk (kiss tengu), akik jobban hasonlítanak a madarakra. A tenguk megítélése koránt sem volt mindig pozitív a 14. század előtt, gyakran riasztgatták a gyerekeket azzal, hogy ha elkóborolnak az erdőben, akkor megeszi őket egy arra járó tengu.

Rólunk: About

Oktatóink

20200206_190503_edited_edited.jpg

Dr. Hullám István

4. dan Nihon Tai Jitsu/Nihon Ju Jitsu
1. dan Nihon Kobudo Hanbo Jitsu
MSJJSZ Versenybíró

Hullám Dénes.jpg

Hullám Dénes

2. dan Nihon Tai Jitsu/Nihon Ju Jitsu
1. dan Nihon Kobudo Hanbo Jitsu
JJIF Versenybíró (Continental B)

Rólunk: Team Members

Képek forrása

Designed by Freepik
Designed by Freepik
Designed by Freepik
Designed by Freepik
Designed by Victor217 / Freepik
Designed by rawpixel.com / Freepik
Designed by rawpixel.com / Freepik
Designed by Freepik
Designed by Tirachard / Freepik
Designed by Freepik

Rólunk: Welcome
bottom of page